KÖRMENDI GALÉRIA
2015. április 24 – május 5.

megnyitó: 2015. április 24. 17 óra
megnyitja Szemadám György festőművész, író
közreműködik Darvas Kristóf zongorán és Szakál Tamás hegedűn

KÖRMENDI GALÉRIA
Budapest, Falk Miksa u. 7.
info@kormendigaleria.hu
http://www.kormendigaleria.hu

a kiállítás megtekinthető
hétköznap 10 és 17 óra között

VERESS PÁL festő- és grafikusművész,
a Magyar Köztársaság Érdemes Művésze
1920., Budapest – 1999., Budapest

Veress Pál festőművész tiszteletére, születésének 95. évfordulóján 2015. április 16-tól május 5-ig a Körmendi Galéria emlékkiállítást rendez.
Veress Pál gyerekkorától festőnek készült, Budapesten végezte a Képzőművészeti Főiskolát, Szőnyi István tanítványaként, 1938-tól 1943-ig. Ezzel párhuzamosan, 1942 és 1944 között, a Pázmány Péter Tudományegyetemen régészetet, néprajzot és művészettörténetet hallgatott. Katonaság és hadifogság után 1948-ban tartotta első egyéni kiállítását Budapesten, azonban a korszak művészetpolitikája, a szocialista realizmus nyomása elől kenyérkeresetül más pályát is választott: először Kassák „Alkotás” című folyóiratának olvasószerkesztője volt, majd a lap megszűntével elhelyezkedett a Magyar Távirati Irodában fordító-újságíróként; idővel a Világgazdaság, később a Heti Világgazdaság szerkesztője lett. A festéssel azonban nem hagyott fel, és a 60-as évektől kezdve rendszeresen kiállított Magyarországon és külföldön. 1995-ben Köztársasági Érdemrendet, 1998-ban Érdemes Művész kitüntetést kapott. Tagja volt a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémiának, a Magyar Képzőművészek Szövetségének és a Magyar Festők Társaságának.
Kezdeti, „fauve-os” figurális képeitől fokozatosan eltávolodva emberi vagy állati alakokra utalásszerűen emlékeztető figurákhoz jutott, ezeket az alakzatokat bálványoknak nevezte. Lassú folyamat volt a bálványokra találása. Eszmei inspirációja a kiábrándulás lehetett, amelynek kiváltó oka az ötvenes évek szellemi-művészeti élete, a festő csalódott a politikában, a közéletben és a meghirdetett esztétikai elvekben.  Az 1950-es évek közepén egy csaknem elfeledett anyag akadt a kezébe, a linóleum. „Az MTI stencilgépein használt papírral és festékkel kezd el dolgozni, monotípiákat készít... ...Leginkább arcokat, emberi alakokat örökített meg, hol groteszkbe hajló túlzással, hol lírai könnyedséggel, de mindig biztos vonalkultúrával és biztos szerkezeti rendre törekvő igénnyel.” Ezeket a munkáit rajzos technikájukra utalva grafotípiáknak, grafóknak, később „ősgrafóknak” nevezte. Kísérletezett új technikákkal és saját kifejezésmódjához közelítve alakította azokat.  Utolsó éveiben a komor színekből élénkebbek, a bálványok „lecövekeltségéből” mozgalmasabb figurák lettek.
Technikáiról így ír egy feljegyzésében: „A salakreliefek azért keletkeztek, mert a bálványokhoz vezető tömörítéshez valami hiteles megoldást kerestem. Koksz-hamuból, fehércementből, műgyantából kísérleteztem ki egy rendkívül szilárd anyagot. Ezzel a kép síkjából kiléptem a harmadik dimenzióba. Megtaláltam a technikát, amely alkalmas rá, hogy kibontsa, kikényszerítse belőlem a tudatom alatt rejtve élő, rám jellemző formát. A fanyomat-kollázsoknak nevezettekhez bőséges deszkalap-gyűjteményemből kiválasztottam az elgondolt képhez illőket, festékkel bekentem, ha túl vastag lett, ronggyal törölgettem és levágott, letépett papírdarabokat fektettem rájuk, rásimogattam, rádörzsöltem a tenyeremmel, aztán kartonon képpé rendeztem és felragasztottam. A monotípia-kollázsoknál a befestékezett lap hátára rajzoltam ecsetnyéllel és az így nyert, különleges textúrájú papírt ragasztottam fel. A harmadik, újabb technikám: az így befestékezett, kivagdalt lapokat egyenesen a falemezre dörzsöltem át, majd a papírokat lehúztam az alapról, és így kollázs-jellegű, de szabályos olajképet kaptam. Az új utam: a fehér kontúr és a kibontott színek.”